Nagyon hallgatsz. Fura ez a nagy csend. Főleg most, hogy az egész életem megváltozott egyik napról a másikra. Már nincs időm a felesleges ábrándozásokra, csak a fennmaradásra, a túlélésre koncentrálok. Most sem vagyok magányosabb, mint eddig, legfeljebb nincs kihez szólnom.

Azért az megrendített, hogy az egyszerű próbálkozásom a barátkozásra is ellenállást szült benned. Persze lehet, hogy félreértettem, és csak a közömbösséged nem engedi, hogy számba vegyél. Vagy eleve érzed, hogy én érzek valamit, és ez számodra ciki, mert én nyilván nem váltok ki benned semmilyen érzelmet. Vagy csak negatívokat. Az is lehet, hogy rohadtul idegesítelek, de annál jobban nevelt vagy, mintsem elküldj melegebb égtájra. Annyira azért nem nyilvánvalóak a megnyilvánulásaim. De most már úgyis mindegy. Az én életemben csak most jött el a igazi megpróbáltatások időszaka. De megoldom. Akkor is, ha nem akar eljönni a boldogság ideje. Talán Neked eljött végre. Ez legalább annyira jóérzéssel tölt el, mint amennyira nem. Lehet csak irigy vagyok.

Tudod mit? Írj pár sort, hogy boldog vagy, hogy révbe értél. Így nekem is könnyebb lesz továbblépnem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.