Testem a tűz perzseli, miközben próbálok ellene tenni, de nem megy, csak ujjam hegye fagy le, hogy ne tudjam leírni, mit érzek.

„Rajtakaptalak” tekintetedtől arcomba még több vér szökik, nyelni próbálok nagyot, de nem megy, csak fuldoklom a pillantástól.

Ó ez nem is én vagyok. Ez nem lehetek én. Én nem ez vagyok.

Lassan már nem is vagyok. Így leszek Észre-vétlen. Mert az ész tudja, hogy bűn, ha nem az kell, ami a tiéd, de az kell, ami másé. Ám az biztos, hogy ezt nem az agyam teszi velem.

Ezt nem tudom irányítani. Nem tudom, nem tudom, NEM TUDOM!

Csalfa remény…

Egyedül vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.